Bőr iskolatáska, legombolható ujjú iskolaköpeny - gyakorlati foglalkozás, szénszünet
„A tanuló öltözködése legyen tiszta, egyszerű és egészséges. Aziskolaköpeny használata kötelező.”
"1960-67, az űrhajózás kora, a lányok kezdenek rövid hajat hordani, addig a hosszú copf volt a jellemző. Kék, nagy ritkán fekete köpenyben járnak, ekkor kezd bejönni a műszálas, eleinte az a menő, irigylik, akinek ez van. Még fehér gallér dukál a köpenyre, ezt cserélni lehet.
A köpenyen a gallért cserélték, a gyerek akár egész héten ugyanazt hordta az iskolában. Ekkoriban a családok nagy részénél még nem volt mosógép. Az iskolatáska bőrből készült, és a legtöbb gyermek minimum 4 évig hordta, de nem ritkaság, hogy az általános végig egy táska szolgálta ki.
Voltak olyan iskolák, ahol a tanuló monogramját és osztályát is rá kellett a köpenyre hímezni, úgy lehetett viselni.
Mindenki megtanul horgolni, kötni. Még a fiúk is. Persze vannak ügyesebbek, bötébbek, és olyan is, aki a fél osztály helyett elkészíti a feladott kötésmintát. Felsőben főzni, varrni, de a barkácsolás alapjait is megismerik.
A gyerekek az otthonról kapott zsebpénzük egy részén takarékbélyeget vásárolnak, melyet félév végén beválthatnak valódi pénzre. De általában ekkor sem költhetik csak úgy el, nagyrészt a szülő irányítja mit vehet belőle a csemete, és mit nem. Az iskolákban sokszor versenyt rendeznek megtudandó - melyik osztály a legtakarékosabb.
1961-ben a boltokban fekete köpenyt lehetett kapni, miközben sokan inkább barna színűt kerestek. (Népszava, 1959. szeptember 12. 8. o.) Ráadásul ebben az évben nem is volt minden iskolában kötelező a köpenyviselet. (Népszabadság, 1961. július 26. 8. o.)
"A kötelező iskolaköpeny helyes és okos, megszünteti az öltözködési versenyt. A köpeny alatt az így átalakított és ötletesen javított ruhák jó szolgálatot tesznek, és az édesanyák mindennapi öltöztetési gondjait megoldják."
(Szabad Föld, 1971. október 17. 12. o.)
Sziasztok! Jó lenne, ha a cikk első felének forrását odaraknátok. Anno a https://www.retrograd2018.blogspot.com-on jelent meg, amit manapság https://wwww.anzix.hu-nak hívnak. Kösz!
VálaszTörlés