A fotó, gyüjteményem több szempontból is értékes darabja lett.
Értéke főként abban rejlik, hogy a Dugonics suli utolsó leány osztályáról készült.
A lányok 1967-ben mint 8. A. osztályos diákok ballagtak el. A következő osztály, a hetedikesek, már koedukált osztály volt.
Másik dolog ami leginkább erőssége lett a tanulóknak, hogy orosz tagozatos osztály volt, heti 5 órában tanulták és az emlékek szerint szerették is.
Külön öröm, hogy a fotó hátoldalán osztálynévsor is található,
A fotó tulajdonosa Perczel Olivérné, Kalmár Erzsébet , aki nem mellesleg olyan jó "oroszos volt a kiváló alapoknak köszönhetően, hogy ebből a nyelvből is érettségizett.
Keressük most is az osztálytársakat, várjuk jelentkezésüket ahogyan a többi osztálykép megosztásánál is nagy öröm, ha a régi nebulók újra, ennyi idő elteltével is találkozhatnak és kibeszélhetik szép emlékeiket, csínytevéseiket.
Győrffy Miklósné, Panni néni töri tanárnő fölött jobbra a mosolygós, kis kontyos, Kalmár Erzsike.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.