Iskolaszéki attak Kernstock Károly freskója ellen - rekonstrukció ... 10.

 

Kernstock Károly festőművész freskója és a városházi bizottság
A megrongálódott falfestmény restaurálását határozták el Vandálság nyomai a freskón

 

A szűk és kicsiny Dugonics utcában ma szokatlan mozgalmasság volt a földszintes házacskák körül magasra emelkedő elemi iskola épülete előtt. A főváros képzőművészeti bizottságának tagjai jelentek meg, hogy döntsenek az intézet tornatermét díszítő Kernstok-freskó dolgában.

 A faliképet 1912-ben festette Kernstok Károly, abban a városszépítő és művészet-fellendítő Bárczy-korszakban, amelynek emlékét látványtábla örökíti meg az épület földszintjén. Kemstoknak, ha jól tudjuk, ez volt az első falra festett műve.

A tágas tornaterem dongaboltozata megszabta a festmény alakját, az nem egészen szabályos félkörü lunetta-alakot.

 Erre a falmezőre a művész öt ruhátlan férfialakot — öt lándzsával és karddal bölényvadászatra induló ősembert festett — amint futóléptekkel, egy síkban és végtagjaik mozdulatával egységes kompozícióba szerkesztve, a völgyben legelésző ősbölények felé indulnak. Az alakok teljesen az előtérben vannak, mögöttük felhőkön által az ég kéklik és a hullámosan hegyvölgyes tájék zöldei. Az alakok szine sienai barna s rajzuk az expresszionizmusnak arra a korszakára emlékeztet, melyben a festők a természet adta emberi formákkal bizonyos önkényességgel bántak. A festmény szinei az elmúlt tizenöt év alatt meglehetősen megfakultak és fölfrissítésre várnak.

Ezt a festményt, amelyet Kernstok mester egyik főművének ítél s mely mint egy bájos művészeti korszak emléke, ma már históriai értékűnek tekinthető, akarta halálra ítéltetni egy városatya az erkölcs nevében.
Ha az indítványt három évvel ezelőtt teszi meg, bizonyosan célt is ér vele, s akkor a freskót már rég leverték volna. De a városházán szerencsére már más szelek fújtak és szép számmal akadtak bizottsági tagok, kik a denunciált mű és alkotója mellé álltak.

Legutóbb a műemlékekre felügyelő bizottság ülésén az ügyosztály azzal a javaslattal állt elő, hogy háromezer pengő költségen helyre kívánja állítani a falfestményt. A kép tudniillik az évek folyamán alaposan megrongálódott.
A tornaterem legutóbbi kimeszelésekor a kőmívesek le sem takarták, úgy fröcskölték a menyezetre a fehér vakolatot. A freskó felső szélét vastagon befogja a ráfröcskölt vakolat, a lecsurgott mészlé pedig a festményt egész kiterjedésében mészfoltokkal borította be.
Ez azonban még nem minden.

 A tornatermet a háború óta elmúlt években házikápolnának használták. Benne rendezték az ünnep- és vasárnapi istentiszteleteket. A profán tárgyú festményt ilyenkor mindig letakarták. De milyen barbár módon!
A freskó magasságának közepetáján széltében a szegek sorát verték a festmény testébe.

 A szegek ma is helyükön vannak, azok kivételével, amelyeket kihúztak a falból és melyeknek helyét kiszakadt vakolat és lyuk — a festmény síkjában megannyi folytonossági hiány — jelzi. Látszik, hogy az épületnek nem volt és alighanem ma sincsen igazi gondozója, olyan valaki, aki tudná, hogy mi az a falfestmény és hogy falfestménnyel mit nem szabad tenni.

 Általában nagyon szomorú fényt vet Kernstok freskójának állapota arra, hogy fővárosunkban hogyan fogják föl a műemlékvédelmet. A festménnyel szemben valósággal ellenséges indulat állapítható meg a kép mai állapotából. Nemcsak pusztulni hagyták, de siettették is pusztulását. Erre vall az is, hogy a kép bizonyos kényesebb helyein belemázolás nyomai észlelhetők.

A bizottság tagjai nagyjából megtekintették a falfestményt s aztán Pacher Béla tanácsjegyző előadta az ügyosztály javaslatát, mely a festmény helyreállítását indítványozza.

 Többen hozzászóltak, köztük Bárczy István is, aki hosszú idő óta először jelent meg hasonló alkalommal és meleg szavakkal méltatta Kernstok Károly alkotását.

 Ellenvéleménynyel nem is állt elő más, mint Müller József Leó városatya, annak a szellemnek egyik jellemző képviselője, amely mai állapotára juttatta Kernstok alkotását.

Meg kell azonban adni, hogy indítványát szerényen és halk hangon tette meg. Arról beszélt, hogy a freskót legjobb lenne sorsára hagyni és megvárni, amíg teljesen elpusztul.
Kernstok pedig közben új freskót festhetne más falra. önérzetesen felelte erre a felháborító indítványra a művész: — Azon az áron, hogy ezt a művemet pusztulni hagyjam, nem vagyok hajlandó új megbízást vállalni.

Mire kétségtelenül jóindulatúan, de nem kevésbé jellemzően így sietett megnyugtatni a művészt Müller városatya: — Nem így értettem, hogy azon az áron, hanem természetesen jobb áron.

A művésznek végül is külön meg kellett magyaráznia, hogy az «ár» szót ő a szónak nem üzleti értelmében használta.

 A bizottság egy szavazat ellenében az ügyosztály javaslatát tette magáévá azzal, hogy a restaurálás előtt a falat műszaki szempontból meg kell vizsgálni és nedvességnek kitett helyein sürgősen szigetelő réteggel kell ellátni. Ezt a határozatot a magunk részéről, de a művész nevében is azzal a figyelmeztetéssel toldjuk meg, hogy a tornaterem legközelebbre esedékes újabb kimeszelésének következményeitől a faliképet mindenesetre meg kell óvni.

Nagyon egyszerű annak a módja: le kell takarni ponyvával vagy papirossal.

Magának a restaurálásnak műveletéről így nyilatkozott munkatársunknak a művész:

 — A restaurálás munkájából, sajnos, csak az ellenőrzés részét vállalhatom, mert vidéken töltöm a nyarat és lehetetlen naponként a fővárosba jönnöm. Másrészt a kép helyreállításának munkája sürgős: még a nyári vakáció lejárta előtt meg kell lennie.

Mindezért Márffy Ödön barátomat kértem meg a restaurálás nagyjának elvégzésére. Magam időnként természetesen be-belátogatok s olyankor meg-megbeszéljük majd a tennivalókat.

A Márffynak szánt szerepről a bizottságnak jelentést tettem s indítványomat a bizottság elfogadta.

Ujság, 1927. július (3. évfolyam, 146-172. szám) 1927-07-23 / 165. szám