A
főváros képzőművészeti bizottsága dönt a Dungonics-utcai iskola freskójának
ügyében
Néhány
liberális lap hosszasabban foglalkozott a VIII. kerületi Dugonics-utcai elemi
fiúiskola tornatermében lévő freskó ügyével. Olyan formában állították be a
dolgot, mintha a VIII. kerületi iskolaszék középkori barbarizmussal meg akarna
semmisíteni egy művészi alkotást.
A jól értesült híradások szerint a VIII. kerületi iskolaszék olyan értelmű beadvánnyal fordult a főváros tanácsához, hogy az iskola tornatermének faláról Kernstock Károly falfestményét „haladéktalanul és könyörtelenül" távolítsák el, mert az ifjúság erkölcsi nevelésére káros befolyást gyakorol.
Az Új Nemzedék munkatársa érdeklődött az ügy tulajdonkénen állásáról és kérdésére autentikus helyen a következő felvilágosítást adták.
A VIII. kerületi Dugonics utcai község elemi népiskola tornatermének falán csakugyan van egy freskó, melyet Kernstock Károly festőművész 1912-ben festett, amikor az iskolát felépítették. A főváros az iskola építésénél bőkezűen áldozott, hogy az iskolát moderné tegyék és a higiénia minden követelményének megfelelően építsék fel. Ekkor festették többek között Kernstock Károllyal azt a freskót, mely most az érdeklődés középpontjába került.
A
kép, mely a régi idők szabad esztétikai szellemében készült, öt férfiaktot
ábrázol. Most az iskolaszék felülvizsgáló körútja közben néhány iskolaszéki
tagnak feltűnt a freskó és kifogást emeltek ellene pedagógiai szempontból. Az
kétségtelen, hogy a mű, mely Kernstock egyik legnagyobb alkotása, művészi
értékű, de fenmarad még az a kérdés, hogy a 10—12 éves elemista gyermekek szempontjából
megfelelő-e?
Nem
felel meg az valóságnak az a hír sem, hogy a VIII. kerületi 3. számú iskolaszék
,,könyörtelen és haladéktalan“ megsemmisítését kérte a főváros tanácsától.
A valóság az, hogy az egyik közgyűlésen
felmerült indítvány alapján az iskolaszék megkereste a főváros tanácsát, hogy
arra illetékes bizottság által vizsgáltassa meg a képet, vajjon pedagógiai és
erkölcsi szempontból nem esik-e kifogás alá, tekintettel arra, hogy iskolás gyermekekről
van szó.
Tehát
nem határozott követelést terjesztettek a tanács elé, hanem egy kérést, hogy az
aggodalmaskodókat megnyugtassák. Az aggodalmaskodókat pedig nem a barbarizmus,
hanem a keresztény magyar ifjúság helyes irányban való nevelésének szempontja
vezeti.
Ha
a gyermekek előtt elhelyezett kép az ifjúság lelki fejlődésére káros befolyást
gyakorol, úgy azt el kell távolítani még abban az esetben is, ha a festménynek
művészi értéke van.
A főváros tanácsának határozata értelmében
most már a fővárosi képzőművészeti bizottság dönt végérvényesen a freskó további
sorsáról
- A bizottság
tagjai szombaton szállnak ki a helyszínre, hogy felülbírálják a képet.
A főváros tanácsa pedig mindaddig nem
engedélyezi — még a sajtó részére sem — a kép megtekintését, míg a
Képzőművészeti Bizottság végleges döntést nem hoz.
Nem
akarja, hogy már előre támadásoknak legyen kitéve, bár lehet, hogy a képet nem
is fogják megsemmisíteni.
Uj Nemzedék, 1926. február (8. évfolyam, 26-48. szám) 1926-02-19 / 40. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.