A hatvanas évek elején járunk egy szép
őszi napon.
Történetem szereplői alapvetően szerény,
csendes,
kiegyensúlyozott nyugodt emberek.
A kedves mosolygós halk szavú tanítónéni
aki férjével kettecskén éldegélt az Orczy tér egyik magas, romos, körfolyosós
házában, hivatásul választva a gyermekeket okosító tanítói szerepkört.
Az egyszerű, de következetes Édesanya
akit büszkeséggel töltött el, hogy egy szem gyermeke iskolás lesz. és
természetesen a történet középpontja a főszereplő a szintén mosolygós, szerény,
csendes olykor véletlen ördög jelmezben a kisleány, Én !
Azon a szép szeptemberi őszi napon
otthon nagy volt a készülődés,
az izgalom, sürgés -forgás.
Édesanyám a díszdobozkából elővette a
gondosan összetekert legszélesebb, kikeményített fehér selyem szalagot.
Egy kis vízlocsolás, forró vasaló és
máris csodás hatalmas masnit kötött a hajamba, melyet előtte hosszasan
göndörített, minden szálra ügyelve,
hogy a hajsütővas nehogy elégesse -
közben néha megpörgette a kezében ahogy a tűz lángjáról leemelte.
Istenem mennyire csodáltam tehetségét.
Én leszek a legszebb a legcsinosabb biztatott és néhány jó tanáccsal látott el
illem és a viselkedés terén.
Elindulva az ismeretlenbe a Csobánc utcai
Óvoda előtt elhaladva ahová csak 1 évet jártam kötelezően, mert az év
veszteseknek ez volt az akkori törvény, szóval furcsa érzés tört rám és egyre
jobban szorítottam szüleim kezét.
A
nap szikrázóan hatolt át a Diószeghy Sámuel utca sűrű fáinak rozsdás sárgás
barna őszbe hajló lombjain.
Az utca megtelt az évnyitóra igyekvő
ünneplőbe öltözött kis diákokkal és családjaikkal. Nagyon izgultam. Már a kapu
is hatalmasnak tűnt a nagy régi kilincsével,szerintem fel sem értem, nyikorgó
hangjával.
A lépcsők és az előtér láttán már meg is
torpantam,
mely gyerek zsongással volt teli, hiszen a
nagyobbak a nyári élményeket egyszerre akarták megosztani a rég látott
társaikkal.
Jaj mi lesz most, ha elengedik a kezem
én el fogok veszni.
Nekem itt nincs barátom, senkim nincs
csak az ismeretlen és a most még biztonságot adó szülői kéz. Már sírásra állt a
szám, gondoltam, én visszafordulok, húztam szüleim kezét...én inkább óvodába
szeretnék járni. Persze nem voltam hisztis kislány, megszeppenve csendesen
balhéztam ... :) majd azon nyomban
összerezzentem,
mert megszólalt a csengő - gyülekezés az
udvaron osztályonként. Igen ám,
Ekkor
megszólalt a hangosbemondó is az elsősök az udvaron a lejárattal szembe hosszú
hosszú tornapadokon fognak ülni. Magdi néni, a mosolygós tanítónéni maga mellé
ültetett, megsimogatott,
- csendes
halk szavai a lelkemet is simogatták, megdicsérte a szép hajam
Hátrakulcsolt kézzel büszkén ültem az első sorban. Elsős
lettem ! az 1.a nebulója !
Nekem van
a legkedvesebb tanítónénim ! Félelmem huss...már el is szállt. Aztán jöttek a
hétköznapok egymás után gyorsan,
szinte repült az idő, mert rengeteg új
élmény, ismeret zúdult rám, ránk elsősökre. Az iskolában csendben visszahúzódva
figyeltem,
otthon pedig engem figyeltek, mert
bizony csak úgy folytak ki belőlem a mondatok. Reggel Édesanyám a kapuban azzal
köszönt el.
Aztán ma is jó legyél ! Jó leszek !
aztán az erőt adó szeretet puszit követően a nagy kapu nyelt el.
...de egyik nap belém bújhatott a
kisördög, történhetett ez azért,
mert mi, ...mi a kis elsősök napról
napra ahogy kezdtük megismerni az új környezetünket, egyre magabiztosabb és
hangosabbak lettünk a nagy ódon épület falai közt.
A szünetekben kettesével a fal mellett
körbe körbe jártunk a folyosó hosszában. Már már néha “rosszalkodtunk” pl. a
fiúk az előttük sétáló lányok haját húzkodták,
a lányok hangosan nyafogtak,
“tanítónéni a Laci piszkál” a lányok gáncsolgatták a fiúkat...megannyi apró
bosszantás a társak felé.
Magdi néni csendesen halk szavaival jóra
intette a kicsi csínytevőket
- ez nem helyes a lányokat tisztelni
kell és nem bántani stb.
A csengő hangosan jelezte vége a szünetnek, sorakozó
kettesével az osztálytermek ajtajainál.
Magdi néni odaszólt induljatok szépen az
osztályba, még elmegyek az osztálynaplóért, azonnal jövök addig üljetek le a helyetekre
és csendben várjatok.
A napos a táblát törölte az osztály
pedig a feje tetejére állt, rohangáltunk,
a padon ugráltunk , füzet repült, de
senki nem ült le a fenekére,
élveztük a szabadságot, nem a kettesével sétát a
folyosón
és az összekulcsolt hátratett kézzel ülést, - az órán való csendben
figyelés helyett kiadtuk magunkból minden mozgásigényünket... majd valaki azt
mondta én menjek figyelni és amikor jön a tanítónéni akkor szóljak és mindenki
leül
...figyeltem...bekanyarodott, azt hittem
komótosan lassan jár ahogy szokott,
elkiáltottam magam “ jön a tökfejű
tanítónéni “
,és rohantam én is a helyemre , de már
késő volt -
ő azonban gyorsabb léptekkel szedte a lábát és előbb ért az
osztályba így pont hallotta a “figyelmeztetést”
Magdi néni kihívott a katedrához,
odaültetett az ölébe és megkérdezte tőlem csendesen, emlékszel kicsi lány, hogy
az évnyitón megsimogattalak és én meg dicsértem a hajadat és a szép masnit a
loknijaidban? szemem lesütve az orrom alatt mormoltam? igen , már akkor éreztem,
hogy amit tettem az nem gyerekkori csínytevés, hanem sokkal, de sokkal több és
mélyebb volt annál. Felemelte lehajtott fejem, könnyes szemembe nézett és
halkan azt mondta
,- túl azon, hogy kérésemet nem
teljesítette az osztály, te most nem szép szavakat mondtál, hanem amikor nem
voltam itt, a hátam mögött kicsúfoltál, lehet,
hogy nem is olyannak látsz,
nyugtatgatta azért magát is, csak meggondolatlanul viselkedtél amiért én nem
haragszom, ha megígéred, hogy többet nem fog előfordulni.
Szörnyen szégyelltem
magam,
az osztálytársaim nem hallották a kettőnk
nagy, egy életre szóló beszélgetését,
mert az én drága tanítónénim nagyon
csendben beszélt hozzám, de én úgy éreztem akkor, hogy a föld fog elnyelni,
miközben azt éreztem minden tekintet felém fordul.
Elmondta, hogy fog beszélni
azért a szüleimmel ezt követően mintha semmi nem történt volna mosolyogva
folytatta odaadó szeretettel hívatását.
Mindenkihez volt egy két szép szava,
mosolya.
Ellenőrző könyvecskémbe beírta,
szeretettel várom a kedves szülőket
(megadta a napot) otthonomba egy teára.
Más alkalommal én is voltam nála,
finom illatok , hangulatos olvasó lámpa és
sok sok könyvvel teli szekrény látványa,
meghitt melegség árasztotta el a
szobát.
A történetnek persze nem itt lett vége.
A tanítónéni,
Drága Magdi néni a maga stílusát
egyéniségét megőrizve, egy életre megtanította nekem az emberi jellem egyik
legfőbb vonásának egyikét,
amit az anyukám nem tudhatott, hogy mennyire
mélyen érintett engem az én “csínytevésem”
így Ő is megtartotta következetes anyai
szerepét kicsi szigorral spékelve.
A sarokban gondolkodhattam el róla
hogyan tovább, de nem is akárhogyan...miután a téli meleget a kis kályhánk
szolgáltatta, bár még csak ősz volt ugyan, de Édesanyám előrelátó volt a
tüzelőt illetően a kamrában már volt kukorica csövestől és csak csutka is...
egyébként babát is készítettünk belőle,
...békeidőben, de most a térdem alá került. Sajnos így még nyomatékosabb lett
szó szerint nyomatékos, hogy az Ember ne bántsa meg a másik Ember társát !
Megtanultam az alázatot és a megbocsájtást !
Szerettem a Dugonicsba járni !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.