A Magyar Országos Tudósító Rt. / M.O.T. /
félhivatalos kőnyomatú laptudósítója, a Közp. szerkesztőség és kiadóhivatal
Budapest, 1938. július 5. kézirat megjelenése, Első kiadás a XX. évfolyam 148.
szám –ban tájékoztatást adott ki.
Miszerint a dolgozók gyermekeinek
elhelyezése a nyári iskolai szünetben Budapest Főváros mely iskoláiban fog
megvalósulni. Ebben szerepel egykori iskolánk is, aki felügyeletet biztosított
valamint otthont és napi elfoglaltságot adott a kis diákoknak, míg szüleik a
mindennapi megélhetésért dolgoztak.
„Nyári napközi
otthonok nyitása a fővárosban. A polgármester a közoktatási ügyosztály
előterjesztésére elrendelte, hogy julius és augusztus hónapokban az alábbi
iskolákban nyári napközi otthoncsoportokat nyissanak. És pedig: IX., / ide
tartozik még: VIII., Dugonics –utca 19. sz. elemi fiúiskola és Dugonics-utca
17. szám leányiskola…/”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.