A történet 1970-ban kezdődött. Ekkor a Magyar Úttörők Szövetsége lehetőséget kapott arra, hogy Káptalanfüreden, akkor annak külterületén egy erdős, bokros területen néhány város, illetve fővárosi kerület részére területet biztosítson gyerekek táborozását szolgáló létesítményeknek. Ennek kedvezményezettje volt, mások mellett a Főváros VI., VIII. és a XIX. kerület is.
A káptalafüredi tábor ma is kedvelt nyaraló és táborozási helye a kispesti gyerekeknek, olykor helyet adva a külföldi testvérvárosok gyermekeinek is. A Kispesti Önkormányzat nem csak megőrizte, de folyamatosan fejleszti is a tábort, legutóbb 2016-ban hat faházat felújított és három újat telepített.
Reményeim szerint emlékeim, a tábor történetének kevésbé ismert részleteinek felidézése nem csak egy gyermekintézmény megvalósításának körülményeire utal, hanem talán hozzájárulás is egy hitelesebb korkép megjelenítéséhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.